1,30 € - 30 %
Utolsó darab! - sérült
1,50 € - 30 %
Utolsó darab!
11,40 € - 20 %
Utolsó darab!
2,70 € - 20 %
Utolsó darab!
7,85 € - 30 %
95 tételben
Ez a kis ábécé örömteli, egyben hasznos olvasmányt ígér. A kilencvenöt példa – a szám természetesen nem véletlen – azt szeretné megmutatni, hogyan változik a világ és annak fogalmai a reformációnak köszönhetően. A rövid, könnyen érthető magyarázatok mellett Luther és más reformátorok is szóhoz jutnak. Igyekeztünk egy-egy témát minél rövidebben, legfeljebb két oldal terjedelemben összefoglalni, mintegy kedvcsinálóként más, mélyrehatóbb olvasmányok tanulmányozásához is.
A címszavak kiválasztása valójában szubjektív. Elsőként azokat a kifejezéseket vettük számba, amelyek tapasztalataink és ismereteink alapján a reformáció korának központi fogalmainak tekinthetők, mint például búcsú, tisztítótűz vagy pokol. Fontosnak tartottuk a reformátorok hétköznapjait, így került be a hivatás, a lelkészfeleség és a szexualitás szó. Ugyanakkor rá kívántunk mutatni az időbeli távolságot kihasználva bizonyos történelmi változásokra is, ezt jelzik az olyan címszavak, mint önképek, világképek, női szerepek.
A könyv nem tud és nem is akar egyháztörténeti tankönyv lenni. Célja, hogy felkeltse az érdeklődést a középkor és az újkor közti átmenet izgalmas világa iránt, s hogy ötletet adjon egyik-másik téma elmélyültebb tanulmányozásához. Hiszen az önálló gondolkodás kihívás és örömforrás a mai ember számára is.
ISBN 978-963-380-120-8
Könyvkötés: kartonált
Oldalszám: 132 oldal
Formátum: fekvő A/4
Méret: 134×208 mm
Súly: 160 g
Kiadási év: 2017
132 oldal / 134×208 mm / kartonált / ISBN 978-963-380-120-8
Ön a régi honlapunkon jár, már nem aktuális... Kérem látogassa meg működő honlapunkat: www.magveto.sk
2,80 € - 20 %
3,40 € - 20 %
2,30 € - 30 %
Utolsó darab!
Utolsó darab!
Utolsó darab!
Utolsó darab!
Utolsó darab!
Szeretettel ajánljuk keresztyén barátaink vállalkozását:
www.magyarpozsony.hu
Kirándulás Pozsonyba, magyar vezetővel.
rybka.sk reklámjai:
Designed by [ b2 ]