1,30 € - 30 %
Utolsó darab! - sérült
1,50 € - 30 %
Utolsó darab!
11,40 € - 20 %
Utolsó darab!
2,70 € - 20 %
Utolsó darab!
7,85 € - 30 %
E két kis könyv szerzője, N. I. Szalov-Asztahov lelkes tagja volt egy kis missziói csoportnak 1918 és 1923 között Oroszországban. Szörnyű üldöztetésekkel és nehézségekkel kellett szembenéznie munkatársaival együtt, akikkel állhatatosan hirdette az evangéliumot az igazságra éhes sokaságnak a bolsevik forradalom első évei alatt.
Ebben a polgárháborús időszakban a katonák támadásai mellett, akik kilenc missziós munkatársat gyilkoltak meg kegyetlenül, ezek az igehirdetők az Orosz Ortodox Egyház legkeményebb ellenállásába is beleütköztek.
Ezek a valóban megtörtént események először 1930-ban kerültek kiadásra.
Az elbeszélések középpontjában gyerekek állnak, akiknek őszinte hite néha a felnőtteket is megszégyenítette. Willie története élesen középpontba állítja a stundisták (ahogy a Biblia tanulmányozóit gyakran nevezték) és az ortodoxok közötti ellentétet. A kis Sánta Walterről szóló történet egy árvaház keresztyén nevelői és gyerekei, illetve az új rendszer kiszolgálói közötti feszültséget jeleníti meg.
Bár gyerekek a főszereplők, a történetek olvasását szülői felügyelettel ajánljuk a bemutatott nehéz körülmények, szenvedések miatt.
ISBN:
978-615-5624-18-6
EAN kód:
9786155624186
Kötés típusa:
Kartonált puhatáblás behajtófülekkel
Méret:
14 x 19,5 cm
Terjedelem:
110 oldal
Kiadás éve:
2017
Ön a régi honlapunkon jár, már nem aktuális... Kérem látogassa meg működő honlapunkat: www.magveto.sk
Utolsó darab!
Utolsó darab!
Utolsó darab!
Utolsó darab!
Utolsó darab!
Szeretettel ajánljuk keresztyén barátaink vállalkozását:
www.magyarpozsony.hu
Kirándulás Pozsonyba, magyar vezetővel.
rybka.sk reklámjai:
Designed by [ b2 ]